L’Osservatore Romano – 2022. május 18. Pápai audiencia

Szükségünk van visszatérni a lényeghez!

"Egyházként "vissza kell térnünk a lényeghez", nem szabad elvesznünk annyi másodlagos dologban, ami azzal a kockázattal jár, hogy szem elől tévesztjük az evangélium egyszerű tisztaságát". Ez volt Ferenc pápa ajánlása a Charles de Foucauld lelki család szövetség tagjainak - akik a múlt vasárnapi szentté avatás miatt Rómában tartózkodtak -, akiket ma délelőtt a VI. Pál terem Aulájában, az általános audiencia előtt fogadtak.

Kedves testvéreim!

Isten hozta Önöket! Örülök, hogy találkozhatok önökkel, és hogy megoszthatom önökkel Károly testvér szentté avatásának örömét. Korunk prófétáját láthatjuk benne, aki képes volt a hit lényegét és egyetemességét felszínre hozni.

Lényegesség, a hit értelmének két egyszerű szóba sűrítése, amelyben minden benne van: "Iesus - Caritas"; és mindenekelőtt visszatérve az eredet szelleméhez, a názáreti szellemhez. Azt kívánom, hogy Károly testvérhez hasonlóan továbbra is képzeljétek el Jézust, amint az emberek között jár, türelmesen végzi fáradságos munkáját, egy család és egy város mindennapi életében él. Milyen boldog az Úr, ha látja, hogy utánozzuk őt a kicsinység, az alázat, a szegényekkel való osztozás útján! Charles de Foucauld a remeteélet csendjében, a szentségimádásban és a testvérek szolgálatában azt írta, hogy "míg mi hajlamosak vagyunk arra, hogy a műveket helyezzük előtérbe, amelyeknek látható és kézzelfogható hatásai vannak, Isten a szeretetnek, majd a szeretet által inspirált áldozatnak és a szeretetből fakadó engedelmességnek ad első helyet" (Levél Marie de Bondy-nak, 1915. május 20.). Egyházként vissza kell térnünk a lényeghez, nem szabad elvesznünk annyi másodlagos dologban, ami azzal a kockázattal jár, hogy szem elől tévesztjük az evangélium egyszerű tisztaságát.

És aztán az egyetemesség. Az új szent mindenki testvéreként élte meg kereszténységét, kezdve a kicsikkel. Nem az volt a célja, hogy másokat megtérítsen, hanem hogy megélje Isten ingyen szeretetét, megvalósítva "a jóság apostolságát". Így írta: "Szeretném hozzá szoktatni minden keresztényt, muszlimot, zsidót és bálványimádót, hogy tekintsenek engem testvérüknek, az egyetemes testvérnek" (Levél Marie de Bondyhoz, 1902. január 7.). És ennek érdekében megnyitotta házának ajtaját, hogy az "kikötő" legyen mindenki számára, "a befogadó Jó Pásztor háza". Köszönöm, hogy tanúságot tesznek, ami nagyon jót tesz, különösen egy olyan időszakban, amikor fennáll a partikularizmusba való bezárkózás, az egyre nagyobb távolságtartás, a testvér szem elől tévesztésének veszélye. Ezt sajnos minden nap látjuk a hírekben.

Károly testvér a sivatag nehézségeiben és szegénységében mindig azt mondta: "A lelkem mindig örömben van" (Levél P. Huvelin atyának, 1898. február 1.). Kedves nővérek és testvérek, a Szűzanya adja meg nektek, hogy ugyanazt az örömöt ápoljátok és tápláljátok, mert az öröm a legtisztább tanúságtétel, amelyet minden helyen és minden időben Jézusról tehetünk.

És szeretnék köszönetet mondani Szent Charles de Foucauld-nak is, mert az ő lelkisége nagyon jót tett nekem, amikor teológiát tanultam, ami az érés és a válság időszaka volt. Paoli atya és Voillaume könyvei révén jutott el hozzám, amelyeket folyamatosan olvastam. Nagyon sokat segített a válságok leküzdésében, és abban, hogy megtaláljam az egyszerűbb keresztény életmódot, amely kevésbé pelagiánus, közelebb van az Úrhoz. Köszönöm a Szentnek, és tanúságot teszek erről, mert nagyon sok jót tett nekem.

Boldog küldetést! Megáldalak és kérlek benneteket, hogy továbbra is imádkozzatok értem. Köszönöm!

A lelkiség tanítói

Arturo Paoli

Arturo Paoli 1912. november 30-án született Luccában. Nyolcéves korában szemtanúja volt a fasiszták és a szocialisták közötti erőszakos összecsapásnak a luccai Piazza San Michele téren: az erőszak drámája egész hátralévő életére rányomta bélyegét, és ez volt az a háttér, amely előtt a szegények, az igazságosság és a konfliktusok leküzdése iránti elkötelezettsége kialakult. 1940-ben pappá szentelték, és egy kis papcsoporttal együtt azzal a feladattal bízták meg, hogy a háború drámáira egy befogadóhelyet hozzon létre. 1949-ben Rómába hívták, mint az Olasz Katolikus Ifjúsági Akció nemzeti alelnöke, és ez idő alatt találkozott és dolgozott együtt Carlo Carrettóval. Káplánként az Argentínában tartózkodó olasz emigránsok hajóira szállt be káplánként. Második visszautazásakor találkozott Charles de Foucauld Kistestvéreinek egyik szerzetesével, és a csalódások és szenvedések eme időszakában megpillantotta jövőjének perspektíváját.

A Kistestvérek kongregációjába (Jézus Kistestvérei Férfi Szerzeteskongregáció – a ford.) való belépéshez szükséges felkészülési út egy év sivatagi életet foglal magában Algériában. Ez idő alatt Arturo Paoli megtapasztalta az ürességet, hogy elveszítette az Istent, akihez kötötte az életét. A muzulmán tuaregekkel való találkozás, az az élmény, hogy ilyen különböző és távoli emberek fogadták be, felfedezte benne a mindig is keresett lényeget, és ez inspirálta őt a papi hivatás kiválasztásában. Kezdetben a Kistestvérek generálisa, René Voillaume Szardíniára küldte a bányászok közé, de 1960-ban végleg elhagyta Olaszországot és Latin-Amerikába ment, ahol élete hátralévő részét töltötte 2005-ig, amikor végleg visszatért Olaszországba. (Idő közben Carlo Carrettoval együtt átlépett az újonnan alakult Evangélium Kistestvérei Szerzetes Közösségbe – a ford.) 2015. július 13-án halt meg, hatalmas írói és prédikációs munkát hagyva maga után, amelyben arra törekedett, hogy egyre jobban elmélyítse a kontemplatív dimenziót a világ szívében.

René Voillaume

René Voillaume 1905. július 19-én született Versailles-ban, lotaringiai származású nagycsaládban. 1921 decemberében, az első világháború végén, az Eucharisztia előtt erős lelki élményben volt része. Néhány hónappal később megismerte Charles de Foucauld alakját a híres francia regényíró, René Bazin sikeres életrajzának köszönhetően. Voillaume-t annyira lenyűgözte, hogy meghívást érzett arra, hogy teológiai tanulmányokat kezdjen. 1929. június 29-én szentelték pappá, majd tanulmányai tökéletesítése érdekében Rómába, az Angelicumba ment, ahol megismerkedett Garrigou-Lagrange domonkos atyával, akit gyakran látogatott. Tanulmányai befejeztével Tuniszba érkezett, és ezen a megállóhelyen felkereste azt a helyet, amely új vallási élményének alapítóhelye lett: El-Abiodh Sidi Cheikh-et, az algériai Szaharában. 1933. szeptember 8-án a párizsi Montmartre-on, a Szent Szív bazilikában Verdier bíboros négy társával együtt vezette a beöltözési és szentelési szertartást. Így született meg a Jézus Kistestvérek első közössége. A következő hónapban a kis testvériség El-Abiodhban telepedett le. Ezekbe a korai évekbe sorolhatjuk a találkozást Magdeleine Hutinnal, a Jézus Kistestvérei Női Szerzetes Közösség alapítójával. Charles de Foucauld igazi örököse, René Voillaume Au coeur des masses (magyarul: Emberek között) című könyvében dolgozta ki a megszentelt életről alkotott elképzelését, amely valószínűleg az a mű, amely mélyreható spirituális szerzőként és a szerzetesi élet új formájának megalapítójaként tette őt ismertté. Ez a könyv uralta irodalmi munkásságának első időszakát is, azt, amely a Jézus Kistestvérei testvériség újraalapításának felel meg a második világháborút követő időszakban, és amely a második vatikáni zsinatig terjed. Voillaume itt a testvériségek szemlélődő életéről elmélkedik. Megfigyeli a szemlélődő szerzetesi élet formáinak fejlődését, és megállapítja, hogy a szemlélődő szerzetesi élet hajlamos elhagyni a kolostort, és behatolni az emberek mindennapi életébe; nem csupán Isten megtalálása a cél, hanem az életnek Jézussal, a világ megváltója szívével való egyesülése ott, ahol az ember van, ahol él. 2003. május 13-án, 98 éves korában halt meg.

*** Translated with www.DeepL.com/Translator (free version) ***